OkosBaba

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Egyensúlyozz!
Mozgásfejlődés
Írta: G. Nagy Enikő - Bán Annamária   
2007. szeptember 24. hétfő, 02:00

Tippek mozgásos játékokhozMár szinte közhelyszerűen hangzik, de mégsem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy kicsi gyermekeink mozgással, játékkal érzékelnek, tanulnak meg mindent a körülöttük lévő világról.
A tapintás és az egyensúly érzéke már a korai magzat állapotban működni kezdenek, fontos szerepük van a korai reflexek kialakulásában, majd a csecsemőkori mozgásfejlődésben. Ezek az érzékek juttatják el az idegrendszert egy magasabb integrációs szintre, melynek következményeképp az érzékletek összerendezése zavartalanul működhet, így elkerülhetővé válik egy későbbi magatartás- és tanulászavar szeretett csemetéinknél.

(Piaget munkássága óta közismert, hogy a mozgás és az értelmi fejlődés egymással összefügg: amennyiben az első két életév, a szenzomotoros korszak megfelelően ingergazdag környezetben és sok saját, valamint a szülő által támogatott aktivitás mellett zajlik le, akkor az itt megszerzett alapokra harmonikusan rá tudnak épülni a fejlődés későbbi szakaszai is.)  Vagyis a lényeg a mozgás! Hagyjuk őket szabadon ugrálni, szaladgálni, mászni, hengergőzni stb. (persze csak felügyelet alatt, és az esetleges veszélyekre odafigyelve)! Így lesz gyermekünk egyre intelligensebb, ügyesebb, bátrabb, talpraesettebb...

Hintaszék segítségével már a pocakunkban stimulálhatjuk a magzat vesztibuláris (egyensúlyi) idegpályáit: jó hatással lehetünk a későbbi mozgásfejlődésre és az egyensúlyérzék kialakulására, segíthetjük az érzelmi és kognitív (megismeréssel kapcsolatos) fejlődést. A hintázás nyugtató hatású a babára.
Nagy körültekintéssel, gyengédséggel és óvatossággal már egészen pici, újszülött babákkal is fokozatosan elkezdhetjük az egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat. Mindig mondjuk el a picinek, mit fogunk tenni, még mielőtt elkezdenénk.

  • A lakásban körbevisszük félig ülő helyzetben (figyeljünk arra, hogy megtámasszuk a fejét), közben óvatosan fel-le mozgathatjuk. Beszéljünk neki a dolgokról, amit lát.
  • Feküdjünk hanyatt, a kicsit mellkasánál megtámasztva, arccal felénk emeljük a magasba, majd jobbra-balra, fel-le mozgatjuk.
  • Továbbra is hintázhatunk hintaszékben, a baba lehet vízszintesen bölcsőtartásban (mintha szopizna), vagy a combunkra is fektethetjük.
  • Egy nagyobb párnára fektetjük a babát, és azon, a párna széleit felemelve hintáztatjuk jobbra-balra. Óvatosan megemeljük-leeresztjük a párna azon végeit, amelyen a baba feje és lába van. A párnát húzhatjuk is a földön különböző irányokba.
  • Vegyük magunkra a babát minél többet hordozókendőben.

Néhány tipp, miként is tudjuk segíteni kisebb vagy idősebb, nagy mozgásigényű gyerkőceinket egy kis játékkal:

  • Hintáztassuk ölben, kezeinél ill. egyik kezét és egyik lábát fogva, vagy hintában.
  • Ültessük a lábunkra vagy a hátunkra és lovagoltassuk egy mondóka kíséretében (Hőc, hőc, katona...).
  • Táncoljunk együtt, közben forogjunk sokat. Lehet ölben, de lehet úgy is, hogy rááll a mi lábfejünkre, s közben lábunkba vagy kezünkbe kapaszkodik.
  • Egyszerűen csak dobáljuk fel a magasba (ezt az apukák jobban bírják).
  • Vezessük gyermekünket úgy, hogy csukva van a szeme. Kanyarodjunk, guggoljunk le. Mondjunk közben vezényszavakat pl. lelépünk, átlépünk stb.
  • Gyermekünk háttal áll nekünk, hátradől, mi pedig elkapjuk (3-4 éves kortól).

Ezek az együtt végzett játékok minden jótékony hatásuk mellett erősítik a gyerek-szülő kapcsolatot is, hiszen az örömre, a biztonságra, a bizalomra épülnek.

  • Szédikézés vagy helikopterforgás: gyermekünk széttárja kezét és pörög, pörög, majd hirtelen megáll (5-6 éves kortól játsszák így; a fiatalabbak is szeretnek forogni, de még leengedett kézzel és persze lassabban).
  • Nagy labdára (fit-ball labda) ráfekszik, egyensúlyoz, felemeli kezét is, lábát is.
  • Egy lefektetett kötélen megy végig, mint egy kötéltáncos - akár bottal vagy seprűvel a kézben, akár anélkül.
  • Műanyag pohár vagy babzsák a fejen. Így kell közlekednie, játszania, ennie stb., de kombinálhatjuk az előző "kötéltáncos" feladattal is.

Vannak szervezett foglalkozások, melyek kifejezetten a változatos, eszközös mozgásfejlesztésre irányulnak. Tehát játékra fel! Ne korlátozzuk gyermekeink mozgását járókával, bébikomppal, ha nem muszáj, hanem odafigyeléssel játsszunk velük, vagy egyszerűen csak asszisztáljunk nekik!



Oszd meg másokkal!
Digg! Reddit! Del.icio.us! Mixx! Google! Live! Facebook! Technorati! StumbleUpon! MySpace! Newsvine! Furl! Yahoo! Twitter! LinkedIn! Linkter.hu Blogter.hu Propeller.hu UrlGuru.hu Startlap.hu FullStart.hu VipStart.hu InterNetMedia.hu Linkmegosztó.com Linkek.in mylink.hu Joomla Free PHP
 

5 hozzászólás

  1. Nagyon jó cikk, hasznos ötleteket ad, amiket biztosan kipróbálok majd a fiammal. Egyetértek azzal, hogy a mozgás az első években az értelmi fejlődés egyik legfontosabb eszköze, így van lehetőség tapasztalatokat szerezni és megtanulják a kicsik, hogy hogyan is működik ez a nagy világ. Legalábbis egy része.
  2. Köszönöm a jó ötleteket. Ezek egy részét már kipróbáltuk, de sok új ötlet is van benne. Kislányommal együtt nagyon élvezzük az ilyen jellegű "gyakorlatokat". Egyetértek azzal, hogy ezek nagyon fontosak a kicsik további fejlődésében.
  3. Teljesen egyetértünk a férjemmel azzal, hogy meg kell adni EszterAnnának a megfelelő szabadságfokot (bébikompunk nincs, járókában csak alszik). Sokat engedjük, hogy másszon, lépcsőzzön, még ha piszkos is lesz a ruhája. Van egy nagyméretű trambulinunk, amire már néhány hónaposan ráfektettük és finoman mozogtunk rajta. Most 1 évesen stabilan ül az ugróasztalon, miközben ugrálunk. A közkedvelt légvárba is beengedjük, mert nagyon élvezi. Nem is gondolnánk, hogy mennyire figyelnek eközben egymásra a gyerekek. Köszönjük a cikk ötleteit a 14 hetes pocaklakónkkal együtt. Sallai Ildikó
  4. Ez a cikk nekem is nagyon tetszett. Szerintem van még egy fontos dolog: amikor elindul a kisbaba, legtöbb többnyire azonnal futni szeretne. Nagyon fontos, hogy bátorítsátok őket a futásban, még akkor is, ha ez Nektek többször kellemetlen, mert utána kell eredni, el kell kapni, mielőtt elesne, és szabályozni kell, hogy merre is induljon! A futás fejleszti a nagy agyat, kb. olyan gyorsan, mint ahogyan szaladtok. Egy apró gyermek, mindig mindent szeretne látni, és meg akar tenni. A futás segíti őt a célja gyorsabb eléréséhez. Minden gyermek azt gondolja, hogy a futás, az egyik legjobbfajta közlekedés, ami csak létezik. Egy gyereket bátorítani is kell a futásra, ami persze nem azt jelenti, hogy az 1-2 éveseknek joguk van arra, hogy a fő utcára nyakló nélkül kifuthassanak. De amikor megtanulnak apró gyermekeink futni, mondhatjuk nekik, hogy milyen remekül csinálják, és ahhoz, hogy apróságaink szaladni tudjanak, nekünk is részt kell vennünk a futó programukban! És ez nagyszerű, mert a gyermekek imádják azt csinálni,amit a szüleik. Az sem utolsó szempont, hogy mi anyukák, a gyerkőccel való együtt futásunktól hamarabb visszanyerjük szülés előtti pompás alakunkat! H.V.Magdi
  5. Sziasztok! Nagyon megörültem ennek a cikknek, mert én is őszinte híve vagyok a belső fülben található vesztibuláris rendszer stimulálásának. Észrevettétek már, babák milyen okosak? Nem véletlenül nyugtatja meg őket a ringatás, a dajkálás, vagy más mozgásos stimuláció. "Tudják", hogy mindez az életben maradáshoz szükséges, nagyon fontos szervet stimulál, ami nemcsak az egyensúlyérzékért lesz felelős a jövőben, de a működése közvetlen hatással van a hallás, a látás, az izomtónus és a térbeli mozgásérzékelés működésére. A belső fül idegpályái a teljes idegrendszerrel kapcsolatban állnak és kommunikációs eszközként működnek az agy és az érzékszervek között: magyarán mondva minden inger ide fut be, és a vesztibuláris rendszer irányítja, átalakítja őket, és szabályozza azt, hogy merre haladjanak tovább. Tehát nagyon sok területre vannak jó hatással a fenti gyakorlatok! Mellesleg a mi váll- hát- és karizmainknak is jót tesz a sok hintáztatás, emelgetés... :-) Vannak remek babás jóga gyakorlatok külön erre a célra.

Szólj hozzá!


    • >:o
    • :-[
    • :'(
    • :-(
    • :-D
    • :-*
    • :-)
    • :P
    • :\
    • 8-)
    • ;-)

    Hirdetés