OkosBaba

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Vallomás táncról és mozgásról
Mozgásfejlődés
Írta: Bán Annamari   
2009. június 15. hétfő, 18:12
Gyerek mozgás és táncTegnap kétórányi csodát láttam. Érdekes, hogy most, mikor mozgolódik bennem amúgy is, hogy írok a mozgásról és a táncról, a valóságban is utolért. A tánc 16 évig volt része az életemnek, egészen addig, míg várandós nem lettem. Heti kétszer, gyerekként iskola, majd később este, munka után, műsorok előtt hétvégén is táncoltunk, próbáltunk, sokat felléptünk, utaztunk. Második családom volt az együttes, rengeteget kaptam: a mozgás örömét, barátokat, közösséget, fegyelmet, kitartást, alkalmazkodást, identitást, közvetetten két diplomát, olyan tájakat láttam, ahová a tánc nélkül biztosan nem jutottam volna el, és olyan alkotókat ismerhettem meg, akikre méltán lehet büszke minden magyar.

A táncot és a mozgás örömét minden kisgyerek ösztönösen ismeri. Már születésük után élvezik, ha ringatjuk őket, néhány hónaposan pedig az ölbéli játékok nyitják meg az utat a tánc és mozgás felé. Fél éves koruk után pedig élvezettel figyelik a táncot, és ők maguk is megpróbálnak bekapcsolódni a mozgásba, rugózással, ringatózással, tapsolással (a fiam négykézláb is táncolt: kis köröket rótt maga körül forogva :)).

A mozgás és a hozzá kapcsolódó ének, zene segíthet a gyerekeknek kreatív énjük megélésében, érzéseik megismerésében és kifejezésében, a testük megismerésében, testtudatuk és öntudatuk erősítésében. A tánccal való ismerkedést már egész pici korban elkezdhetitek, nagyon egyszerű játékokkal, amelyek nem kizárólag a tánchoz, mozgáshoz kapcsolódnak. Néhány ötlet ezzel kapcsolatban:
  1. Miközben a gyermek rajzol, hallgassatok különféle stílusú zenét (komolyzene, népzene, dallamosabb popzene). Ha már nagyobb, mondhatod neki, hogy figyelje és "fesse le", "rajzolja le" a zenét.
  2. Játékosan megismerkedhettek különböző egyszerűbb jóga pózokkal, amelyek lehetőséget adnak a testrészek megismerésére is.
  3. Játsszatok a különböző mozgásformákkal (pl. guggolunk, magasra nyúlunk, kúszunk, mászunk, hátrafelé megyünk, oldalazunk, lassan, gyorsan mozgunk, piciket lépünk vagy óriásiakat, ugrunk). Beszéljetek arról, mit lehet a különböző testrészekkel csinálni (felemelni, hajlítani, körözni vele stb.).
  4. Utánozzátok az állatok mozgását. Vegyetek elő képeket az állatokról. Engedd gyermekednek, hogy maga találja ki, hogyan mozog egy-egy állat, nem fontos, hogy a valóságnak megfeleljen, amit csinál.
  5. Az érzelmek megismerésében segíthetnek komolyzenei darabok. Keressetek olyan részleteket, amelyek egy-egy érzelemhez kapcsolódnak (pl. vidámság, düh, félelem, szomorúság, izgatottság), és hasonlítsátok össze ezeket. Mozoghattok is a zenére. (Ha kéritek, összeírhatok néhányat.)
  6. Nagyobbakkal (nagyovisok, kisiskolások)  eltáncolhatjátok az időjárást is: hogyan lehetünk a testünkkel naposak, szelesek, hidegek, felhősek, esősek?
  7. Játszhattok úgy is, hogy egy gumiszalaggal (engedjen kb. 1 méter távolságot) köteléket hoztok létre két gyermek vagy a gyermek és egy felnőtt között. A feladat: követni annak a mozgását, akit épp vezetőnek jelöltök ki. Utána beszéljétek meg, milyen érzés volt vezetni és követőnek lenni.
  8. A betűk, hangok játékos tanulásakor is társíthattok mozgást az egyes betűkhöz. 
Nálunk most az ABBA a sláger. A lányom gyakran táncolni szeretne. Amikor tudom, elviszem, hogy nézhesse, ahogy a táncosok mozognak. Nem szeretném erőltetni, hogy együttesben táncoljon, csak amolyan "Suzuki-módszeresen" eljárogatunk, hogy aztán ő maga vágyjon majd rá. Az én szívem meg fáj még egy kicsit (főleg, ha ilyen műsort látok, mint a tegnapi). Viszont azt nem gondoltam volna az alatt a 16 év alatt, hogy a legnagyobb örömöt mégis az okozza majd, hogy együtt mókázunk és táncolunk a gyerekeimmel, miközben a lányom a "Dancing Queen". :)


Oszd meg másokkal!
Digg! Reddit! Del.icio.us! Mixx! Google! Live! Facebook! Technorati! StumbleUpon! MySpace! Newsvine! Furl! Yahoo! Twitter! LinkedIn! Linkter.hu Blogter.hu Propeller.hu UrlGuru.hu Startlap.hu FullStart.hu VipStart.hu InterNetMedia.hu Linkmegosztó.com Linkek.in mylink.hu Joomla Free PHP
 

7 hozzászólás

  1. Nálunk van néhány táncos a családban, ha Niminek mondjuk, hogy táncoljon úgy, mint a Csabi v. XY, teljesen felismerhetően utánozza a mozgását. Néptánc után csuromvizesen jön ki, mindig megjegyzi, hogy De leizzasztott a Karcsi bácsi! és olyan boldog, hogy leírni nem lehet. Sztem a tánc egy terápiával felér!
  2. A férjemmel mi is aktív táncosok voltunk a lányom születése előtt. Anna születése után már egy hónappal visszamentünk táncolni, persze vele együtt. Most 17 hónaposan heti két táncpróbára járunk, ahol szinte a bőrén keresztül szívódik fel a tánc, népzene szeretete. Ha magában táncol, mintha magamat látnám...
  3. Már készültem megkérdezni ismerőseimet hogy tudnak e környékünkön olyan tánccsoportokról akik szívesen fogadják a bámészkodókat... most meg is teszem :-)
    Én is pont így terveztem hogy eljárogatunk és majd vágyik rá... :-)
  4. Sziasztok, a nemet Spiegel es Geo magazinokban az utobbi 1-2 evben sok cikket olvastam mar a gyerekek fejlödesevel kapcsolatban: nagyon sok tanulmanyban jutottak pszichologusok es gyerekorvosok arra a megallapitasra, hogy a tanc, a mozgas, az enekles a gyermeki agy es test fejlödeset serkenti. Terheseknek ajanljak pl. hogy hintazzanak, mert a hintamozgas is a magzat agyanak fejlödeset serkenti. Allitolag azok a gyerekek, akik jok matekban, azoknak az egyensulyozo erzeke is magasabb az atlagnal, ezert feltetelezik, hogy ha celzottan az egyensulyozo erzeket fejlesztik, akkor abbol következöen a matematikai teljeseitmenye is jobb lesz a gyereknek. Itt vannak iskolak, ahol bevezettek ilyen, elsö pillantasra eleg fura gyakorlatokat, de allitolag feltünöen javultak a gyerekek matekbol. Az enekles az egyik legjobb egyensulyozo gyakorlat, hiszen nincs finomabb mozgas, mint a hangszalagok megfelelö mozgatasa.
    Üdv. Kriszta
  5. Anita, szuper, teljesen más lenne nálunk is a helyzet, ha a párom is táncolna. De így nem tehetem meg - úgy érzem - a családdal, hogy több időt töltök szinte ott, mint itthon, félgőzzel meg úgy érzem, nincs értelme. De amikor tudunk, megyünk, fellépésekre, próbákra, koncertekre. :)
    Kriszta, az egyensúlyról külön cikk is van nálunk :) http://www.okosbaba.hu/testi-es-mozgasfejlodes/47-mozgasfejlodes/68-egyensulyozz
  6. Sziasztok!
    Mint Annamarinak, nekem is volt és van elég részem a táncban. Gyermekeim születése előtt -ugyan bővebben, de most sem esik távol tőlem/tőlünk. Míg kisebbek voltak, addig szorgosan eljártunk B-M, Cs-B, Ringató és egyéb foglalkozásokra. De mindig azt éreztem: ez nekem kevés,... énekelve-ücsörögni egy órán át "fegyelmezetten". Mivel táncpedagógus vagyok, saját gyermekeim nevelésén, cseperedésén keresztül alakítottam ki egy sajátos táncórát tipegő kortól. Tavaly még csak egy csoportom volt, idén már kettő és ősztől újabb csoportot tudok indítani!-)
    ...
  7. ...Az óra felépítése megegyezik egy táncórával, ám a már otthoról (is) ismert óvodás dalok, kiszámolók, segítségével, csak egy-két kellékkel, hogy valóban a kis saját testükkel játszanak;-) Az óra 3.felében pedig angol dalocskák szövegére mozgunk, játszunk és táncolunk nagyokat:-D -mindenki nagy örömére, kedvére. Ezt követi a zenehallgatás és a finálé.
    Mind a gyerekek és anyukák, nagymamák lelkesen várják a következő Talpak' -táncórát:-)
    Csak pozitív tapasztalatom és hasonló visszajelzéseket is kapok a táncról. Szivesen várok még jelentkezőket a következő évadra. Bízom benne, hogy Te és gyermeked együttesen fogjátok élvezni a közösen töltött idő minden percét és mindannyian kellemesen elfáradva, új élményekkel és ismerősökkel gyarapodva mehettek haza!-) Aki (részletesen is) érdekel, írjon nyugodtan a következő ímélcímre: g.krisztin@gmail.com

Szólj hozzá!


    • >:o
    • :-[
    • :'(
    • :-(
    • :-D
    • :-*
    • :-)
    • :P
    • :\
    • 8-)
    • ;-)

    Hirdetés