|
Mozgásfejlődés
|
|
Írta: Bán Annamari
|
|
2009. június 15. hétfő, 18:12 |
Tegnap kétórányi csodát láttam. Érdekes, hogy most, mikor mozgolódik bennem amúgy is, hogy írok a mozgásról és a táncról, a valóságban is utolért. A tánc 16 évig volt része az életemnek, egészen addig, míg várandós nem lettem. Heti kétszer, gyerekként iskola, majd később este, munka után, műsorok előtt hétvégén is táncoltunk, próbáltunk, sokat felléptünk, utaztunk. Második családom volt az együttes, rengeteget kaptam: a mozgás örömét, barátokat, közösséget, fegyelmet, kitartást, alkalmazkodást, identitást, közvetetten két diplomát, olyan tájakat láttam, ahová a tánc nélkül biztosan nem jutottam volna el, és olyan alkotókat ismerhettem meg, akikre méltán lehet büszke minden magyar. |
|
Bővebben...
|
|
|
Mozgásfejlődés
|
|
Írta: Bán Annamari
|
|
2009. április 17. péntek, 21:33 |
Régóta tervezem, hogy írok erről a témáról. A végső lökést az adta meg, hogy valamelyik nap - hogy írjam, hogy ne legyek bántó - érdekeset láttam a főtéren: egy kislány bébikompban lökdöste magát ide-oda.
Első látásra jópofának tűnik, hogy a baba, mikor még nem tud járni, beleül (azaz beleültetjük), és megtanulja, hogyan lökje magát a lábával, így viszonylag nagy távolságokat meg tud tenni a lakásban (ne adj' Isten, az utcán). Azt is gondolhatjuk, hogy a függőleges helyzet segít a babának abban, hogy járni megtanuljon.
De miért ellensége ez a baba fejlődésének?
|
|
Bővebben...
|
|
Mozgásfejlődés
|
|
Írta: Bán Annamari
|
|
2009. március 31. kedd, 18:09 |
Úgy tűnik, most, hogy már elmúlt egy éves, a fiam is jobbkezes lesz. Jobb kézzel tolja kilométereken át a kedvenc kisautóját a padlón, általában jobb kézzel fogja meg az ételt. De vajon mikortól lehetünk tényleg biztosak, hogy a jobb kezét részesíti előnyben? Egyáltalán, mi határozza meg, hogy egy baba jobb- vagy balkezes lesz? |
|
Bővebben...
|
|
Mozgásfejlődés
|
|
Írta: Békési Zsuzsi
|
|
2008. február 18. hétfő, 02:00 |
|
A mozgás maga az élet. Bizonyos szerveink állandó mozgásban vannak, e nélkül nem élnénk, nem tudnánk létezni. A mozgás kommunikáció. A mozgás interakció és kapcsolatteremtés. A mozgás kontroll és elengedés. A mozgás érzelmeink és szenvedélyünk szavakon túli kifejeződése. A mozgás próbálkozás és gyakorlás. A mozgás felfedezés. A mozgás önmagunk elhelyezése a világban, a mozgás önkifejezés. A mozgás önmegismerés.
|
|
Bővebben...
|
|
Mozgásfejlődés
|
|
Írta: G. Nagy Enikő - Bán Annamária
|
|
2007. szeptember 24. hétfő, 02:00 |
|
Már szinte közhelyszerűen hangzik, de mégsem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy kicsi gyermekeink mozgással, játékkal érzékelnek, tanulnak meg mindent a körülöttük lévő világról. A tapintás és az egyensúly érzéke már a korai magzat állapotban működni kezdenek, fontos szerepük van a korai reflexek kialakulásában, majd a csecsemőkori mozgásfejlődésben. Ezek az érzékek juttatják el az idegrendszert egy magasabb integrációs szintre, melynek következményeképp az érzékletek összerendezése zavartalanul működhet, így elkerülhetővé válik egy későbbi magatartás- és tanulászavar szeretett csemetéinknél.
|
|
Bővebben...
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 2 |