OkosBaba

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Néhány eszköz használata részletesebben: Írás, olvasás eszközei
Montessori játékok, eszközök
Írta: Kilián Szilvia   
2006. július 05. szerda, 02:00
Montessori írás olvasás játékokKiegészítő formák
 
Előkészítés
Kiválasztunk először egy egyszerű sablont, előkészítjük az asztalra két különböző vastag hegyű színes ceruza társaságában. Szétszedjük két részre a sablont.

Gyakorlat

Körberajzolás
Egyik ceruzával körberajzoljuk a külső részt kívülről majd belülről, figyelve a kezdőpontra és a haladási irányra (mintha valamilyen betű lenne).
Elvesszük a külső részt, odahelyezzük a belsőt és a másik ceruzával körberajzoljuk, így kontrolláljuk a munkánkat.

Vonalkázás
Két részből álló rajzunk egyik részét fentről lefelé, másik részét balról jobbra haladva behálózzuk. Figyelünk a vonaltól vonalig haladásra és az egyenletességre.

Vasarely rajzok
A már használt formákat szabadon, egymás mellé, egymásra, elforgatva elhelyezve stb. körberajzolgatjuk és egy „műalkotást” hozunk létre. Ezt ki is színezhetjük vagy bevonalkázhatjuk.

Rajzok a sablonok kiegészítésével
Például házikó rajzolása a négyzet és a háromszög megfelelő körberajzolásával, majd sablon nélkül befejezzük (ablak, kémény, ajtó stb.

Ezek a gyakorlatok nem kötik meg a fantáziájukat, de mégis először egy kicsit vezetik a kezet, támpontot adnak. Erősítik a monotónia tűrésüket és ráhangolnak az írásra.

Dörzspapír betűk

Előkészítés

Kiválasztunk három betűt, ami érdekli a gyereket, vagy esetleg értelmes szót lehet belőlük alkotni. Egymás alá letesszük őket az asztalra. Mellé készítünk egy közepes méretű tálcát grízzel megtöltve.

Gyakorlat

Simítás, vázolás
Rámutatunk az első betűre és megnevezzük, ügyelve, hogy más hangot ne ejtsünk mellé (nem ká, bé stb).

A domináns kéz három (ha kicsik a betűk 2 vagy csak mutató ujjával) végigsimítjuk, úgy mintha írnánk.

Leírjuk a grízbe.

Megismételtetjük a gyerekkel.

A másik 2 betűvel is így járunk el.

Ezzel az írásra készítettük elő a kezet.

Betűk nevének elsajátítása a 3 lépcsős leckével
A zörejdoboznál leírt módon megtanítjuk a 3 betűt.

Szóalkotás
Megpróbálkozhatunk értelmes szó kirakásával a betűkből. Egymás mellé rakjuk őket különböző sorrendben és megpróbáljuk elolvasni. Jó, ha előtte már szóképként szerepelt a szó.

Olvasási játék tárgyakkal vagy tárgyképekkel

Előkészítés

Kiválasztunk (először csak) három apró tárgyat (Kinder tojásból) vagy tárgyképet és a hozzájuk tartozó szóképeket.

Gyakorlat

Bemutatás
Kirakjuk az első tárgyat vagy tárgyképet és megnevezzük.

Mellé rakjuk hozzá tartozó szóképet és elolvassuk.

Ugyanezt elvégezzük a többi tárggyal is.

Szóképek megtanítása a 3 lépcsős leckével
A már ismert módon megtanítjuk a szavakat olvasni. Először még a tárgyak is ott lehetnek, majd azok nélkül.

Önálló játék
A gyerek önállóan megismétli a játékot.

Mozgatható ABC


Előkészítés

Kiválasztunk 1, már ismert szóképet, elolvassuk. Előkészítjük a mozgatható ABC-t.

Gyakorlat

Betűkre bontjuk a szavunkat

Rámutatunk az első betűre „Ismered ezt a betűt? Ez a … betű. Keresd meg az ABC betűi között és tedd a szókép alá! Így járunk el a többi betűvel is.

Ellenőrzés

Ejtsd ki sorban a leírt betűket! Számoljuk meg mindkét szónál, hogy hány betű van! Megegyezik?

Olvasd el, mi van odaírva! (a kirakott betűkre mutatunk)

(Felhasznált irodalom: Magyarországi Montessori Egyesület: Maria Montessori pedagógiai módszere - Tanfolyami jegyzet)


Oszd meg másokkal!
Digg! Reddit! Del.icio.us! Mixx! Google! Live! Facebook! Technorati! StumbleUpon! MySpace! Newsvine! Furl! Yahoo! Twitter! LinkedIn! Linkter.hu Blogter.hu Propeller.hu UrlGuru.hu Startlap.hu FullStart.hu VipStart.hu InterNetMedia.hu Linkmegosztó.com Linkek.in mylink.hu Joomla Free PHP
 

0 hozzászólás

Szólj hozzá!


    • >:o
    • :-[
    • :'(
    • :-(
    • :-D
    • :-*
    • :-)
    • :P
    • :\
    • 8-)
    • ;-)

    Hirdetés

    mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com