| Az elveszett boldogság nyomában - A kontinuum-elv |
| Könyvajánló |
| Írta: Bán Annamari |
| 2008. február 12. kedd, 02:00 |
Most, a kisfiam születése után olyan természetesnek tűnik a testközelség... Még természetesebbnek, mint a lányommal. Biztos szerepe van ebben annak is, hogy a második baba esetében valahogy az ember már kevesebbet aggódik a neveléssel kapcsolatban és jobban hagyatkozik az ösztöneire.Ez az, amit Jean Liedloff, a kontinuum-elv szerzője vall: a gyermeknevelésben nincs helye az intellektusnak, az embernek ugyanúgy az ösztöneire kellene hallgatnia, mint ahogyan az állatok is teszik. S hogy miből jut erre a következtetésre? A szerző Venezuela dzsungeleiben felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Lenyűgözi őt ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete, és két és fél évet tölt el a törzsnél. Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdi érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk civilizált embereknél: nincs agresszió, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek. Liedloff megfigyeli, hogy a jekánák nyelvéből - szinte megdöbbentő - hiányzik a munka kifejezés, és ezzel együtt mindaz, amit mi munka alatt értünk: a muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel. Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak. Minden tevékenységük közben saját jól-létüket növelik. Jean Liedloff az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban lévő csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hagy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. A csecsemő, majd később a kisgyermek is az édesanyával - vagy édesapával, nagymamával, testvérrel - van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik. A rácsos ágy, a külön szoba, a járóka, a babakocsi nem létezik. Liedloff szerint a csecsemőnek szüksége van azokra a teljeskörű tapasztalatokra, amelyekhez fajunk az evolúció hosszú folyamata során alkalmazkodott. Mit foglalnak ezek a tapasztalatok magukba?
Mi történik akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.
|
2008-02-13 12:21:26
2008-02-18 12:44:47
2008-02-21 18:42:40
2008-02-22 12:57:21
2008-02-23 01:52:47
2008-02-23 13:37:55
2008-02-26 19:52:23
2008-02-26 21:07:50
2008-03-28 11:20:50
2008-03-28 11:52:49
2008-03-31 08:54:15
2008-04-10 01:54:44
2008-05-21 15:47:47
2008-11-28 22:15:17
2009-07-04 15:02:45
2009-12-22 13:42:12
Ugy gondolom hogy az elvarasainkat ill. az anyagiassagunkat /gondolok itt most arra hogy valaki azert megy vissza ido elott dolgozni hogy a ´´luxus´´ meglegyen ebbe termeszetesen nem tartoznak azok a kismamak ill. anyukak akik egyedul nevelik gyermekuket es nincs valasztasuk/ is a mai vilag behatasainak koszonhetjuk...de nem feltetlen szukseges mindennek ugy tortennie ahogy a szomszed is teszi )))