OkosBaba

Konfliktusmegoldás - hogyan?

Gordon a szülői hatalom bevetése helyett a konfiktusmegoldásnak egy rendkívül hatékony módját ajánlja, amelyben egyik fél sem veszít és senki nem győz. Azaz mindkettő győz, mivel a végső megoldásnak, amely megszünteti a konfliktust mindkettejük számára elfogadhatónak kell lennie, a konfliktust kölcsönös megegyezéssel rendezik. A  "nincs vesztes" módszer könnyen érthető, de gyakorlást, tanulást igényel, míg valaki igazán hozzáértően tudja alkalmazni.

A versengésmentes módszer olyan helyzetekben kerül alkalmazásra, ahol a felek hatalma egyenlő vagy közel egyenlő. Gordon a módszernek a következő rövid meghatározását adja: "Szülő és gyerek olyan helyzetben találja magát, ahol szükségleteik ütköznek. A szülő arra kéri a gyereket, keressenek együtt olyan megoldást, amely mindkettőjük számára elfogadható, végső megoldás. Ezután egyiküknek sem kell tovább "győzködni", mivel a megoldást mindketten elfogadták. Senkit sem kell engedelmességre erőszakolni, mivel a döntéssel szemben egyik fél sem érez ellenállást." A módszer nem kész recepttel szolgál, hanem lehetővé teszi, hogy minden család, minden egyes gyerekével konfliktushelyzetben álló szülő megtalálja a saját maguk számára legmegfelelőbb megoldást. Amely megoldás legjobbnak bizonyul egyik családnál, nem biztos, hogy a legmegfelelőbb egy másiknál. Gordon szerint a szülőknek csak erre az egyetlen konfliktusmegoldási módszerre van szüksége, mely segítségével minden egyedi szülő és egyedi gyermeke rendezheti egyedi konfliktusát, ha meg tudják találni azt az egyedi megoldást, mely mindkét fél számára elfogadható. A módszer eredményessége abban rejlik, hogy a gyerek maga motivált a megoldás megvalósításában, nagyobb az esély, hogy valóban jó minőségű megoldás szülessen, jól megtornáztatja az agyunkat, kevesebb az ellenségeskedés, harag a családban, kevesebb ellenőrzésre van szükség, nincs szükség kényszerítésre, a gyereket egyenlő félként kezeljük és nem ritka, hogy pszichoterápiás hatású változásokat idéz elő a gyermekben.
A versengésmentes módszer hat különálló lépésből áll, mindegyik lépésnek megvannak a maga kritikus pontjai:

1. lépés  Tárjuk fel és fogalmazzuk meg a konfliktust
Kényes szakasz, fontos, hogy a gyerek is hajlandó legyen az együttműködésre. Sikerünk biztosabb, ha:

• olyan időpontot választunk amikor a gyereknek nincs más dolga, nincs elfoglalva, biztos, hogy nem zavarjuk meg
• mondjuk ki világosan, határozottan, hogy van egy megoldásra váró probléma, ne csak célozgassunk, hogy "Nem akarnád megoldani ezt a problémát?"
• én-üzenet formájában fogalmazzuk meg érzéseinknek, megfelelő erővel adjunk hangot igényeinknek, mi az ami zavar, ami bosszant
• gondosan kerüljük a lekezelő, hibáztató üzeneteket, mint pl. "Olyan trehány vagy", "úgy viselkedsz mintha te lennél az úr a házban" stb.
• mondjuk el világosan, hogy olyan megoldás keresésére hívjuk, amely mindkettőnk számára elfogadható, mindkettőnknek megfelel, senki sem veszít

2. lépés Ötletgyűjtés a megoldáshoz
Ennél a lépésnél a cél, hogy minél több ötletet gyűjtsünk össze.

• kezdjük valami ilyesmivel: "Biztos van jó pár megoldás a problémánkra.", "Lássuk csak mit lehetne tenni..." stb.
• engedjük, hogy először a gyerek jöjjön javaslatokkal
• ne értékeljünk, ne kritizáljunk semmit. Ennél a lépésnél minden megoldási javaslatot  elfogadunk. Még annyit se mondjunk, "Ez jó!", mert ebből azt értheti, hogy esetleg más ötletek nem jöhetnek szóba.
• hallgassunk még akkor is, ha valami számunkra egyáltalán nem elfogadható
• ha a problémamegoldásban több gyerek is részt vesz, mindegyiket biztassuk, hogy javasoljanak valamit
• minél több ötletet gyűjtsünk össze (brainstorming)

3. lépés A javaslatok mérlegelése
Ebben a szakaszban megengedett az értékelés, megvizsgáljuk, melyik megoldások tűnnek a legmegfelelőbbnek.
Ebben a szakaszban rendkívül fontos, hogy őszintén közöljük, szintén én-üzenet formájában, egyik vagy másik javaslat miért nem megfelelő számunkra.

4. lépés Döntés a legjobb elfogadható javaslat mellett
Ha az előző lépéseket betartottuk ez a legegyszerűbb lépés, nemegyszer "önként" születik meg a legjobb megoldás.

• puhatoljuk ki, mit érez a gyerek a listán maradt megoldások iránt olyan kérdésekkel, mint pl. "Beválik ez majd?", "Gondolod ez segíteni fog?" stb.
• semmilyen megoldást ne tekintsünk véglegesnek, ha kell, majd lehet módosítani. Mondhatjuk a következőket: "Lássuk, hogyan válik be.", "Próbáljuk ki."
• le is írhatjuk
• bizonyosodjunk meg, hogy a gyerek világosan érti, mire kötelezte el magát

5. lépés Gyakorlati lebonyolítás
Elég gyakori, hogy döntés után fel kell dolgozni a részleteket, meg kell beszélni kinek mi a feladata, kinek mit, mikor, mikortól kell csinálnia. Fontos minden apró részletet tisztázni, pl. kinek a pénzén vesszük meg az üzenőtáblát, stb.

6. lépés Kiértékelés
Időről időre ellenőrizni kell, hogy még mindig elégedett-e a gyerek a hozott döntéssel. Időnként meg kell kérdezni, hogyan válik be nála a döntés, elégedett- e a megoldással.      
E kérdések nyomán kiderülhet, ha kell változtatni az eredeti döntésen. A módszer fő erőssége, hogy rugalmas és új helyzetekben is alkalmazható.

Természetesen nem minden konfliktusmegoldó beszélgetésen kell mind a 6 lépcsőt végigjárni. Lehet egyetlen javaslat megoldja a problémát, lehet, hogy értékelés közben születik egy még jobb ötlet. Ne feledjük, értő fegyelem és én-üzenetek nélkül nem megy!       

Lehet-e kisgyerekekkel is használni a versengésmentes módszert?

Igen, lehet. A módszer meglepően jól beválik kicsi gyerekeknél, sőt csecsemőknél is, annyi különbséggel, hogy ebben az esetben a problémamegoldásnak elsősorban nonverbálisnak kell lennie. És nemcsak lehetséges csecsemőkortól használni a módszert, hanem ajánlott is minél korábban megismertetni gyereket vele. Így  már a bölcsőben megtanulhatja a demokratikus érintkezésmódot, a mások igényeinek tiszteletbentartását, és azt, hogy felismeri, amikor mások tesznek eleget az ő igényeinek.
Hogy hogyan alkalmazhatjuk csecsemőkorban a versengésmentes módszert, egy példával szemléltetném. Amikor ikreim  megszülettek, az első 3- 4 hét azzal telt el, hogy megfigyeltem szokásaikat, igényeiket, hogy minél inkább eleget tudjak tenni egyéni szükségleteik kielégítésének. Hamar világossá vált számomra, hogy a két baba nagyon különböző vonásokkal rendelkezik, a ritmusuk is eltér egymástól: más időben aludtak, más  időben éheztek meg, más időben igényeltek egy kis babusgatást, más időben kellett pelenkát cserélni, stb. Ugyanakkor az is tiszta volt: a lányom lesz a "keményebb dió". Eleinte az egyedüli gond az esti fürdetés időpontjának a megállapítása volt: Lilla az esti órákban sokkal élénkebb volt és nagyon sokáig fenn maradt volna, ellenben Tamás hamarabb elálmosodott és "normális" időben akart elaludni. Ha mindkét gyermekem egyedi igényeit veszem figyelembe, akkor Tamás este 9-9.30 körül már aludt volna, Lilla csak 11, legjobb esetben 10.30-kor feküdt volna le, az esti fürdetést két különböző időpontban kellett volna lebonyolítani. Én viszont azt szerettem volna, ha legalább az esti lefekvés, fürdés egy időben történik. Úgy éreztem, a "szükségletek konflikusa" alakult ki, és a következőt próbáltam ki.
Leszögeztem, hogy az esti fürdés időpontja pontosan este 9 óra lesz. Lillát az esti aktivitását megelőző alvásból egy  picivel hamarább ébresztettem meg, arra gondolva, hogy így este hamarabb elálmosodik, Tamást hagytam aludni. A fürdetést mindig Lillával kezdtem, addig valaki Tamással foglalkozott: ölben tartotta és megpróbálta finoman élénkíteni, egy-egy számára ismeretlen, új játék vagy csak annyi, hogy beszéltek hozzá, jó megoldásnak bizonyult. Ellenben Lillát fürdés után már nem élénkíteni akartam, így ő a sötét szobában, halk, megnyugató zene kíséretében várta valakinek az ölében az esti szopit. Így sikerült egyszerre lebonyolítani a fürdést és egyszerre lefektetni őket, és egy olyan megoldást találni, amely mindhármunk számára elfogadható volt.
Azóta eltelt több mint két év, igényeink most is  ütköznek, most azonban egy kicsit másként oldjuk fel a helyzetet. Például így: két napi esőzés után egyik este krétáért indultunk a közeli üzletbe. Elég késő volt már, így az üzletet zárva találtuk, fájdalomdíjképpen megálltunk a játszótéren hintázni. Jóval hűvösebb volt a szokottnál, és már nagyon fáztam. Szóltam  a gyerekeknek, hogy szeretnék indulni. Két-három próbálkozás után sem mutatták jelét, hogy érdekli őket, mit szeretnék, nyugodtan hintáztak és határozottan kijelentették, hogy "Nem!". Ezek után körülbelül a következő párbeszéd folyt le:  
- Látom szeretnétek még hintázni, azonban én már nagyon fázom és haza szeretnék menni. Találjunk ki valamit, hogyan is csináljuk... (probléma megfogalmazása)
- Öltözz fel! - mondta Tamás. (ötletek gyűjtése és mérlegelése)
- Nem lehet, nem hoztam magammal semmit, ezért kellene hazamennem.
- Vedd fel az én dzsekimet. - folytatta.
- Nem lehet, mert akkor te fázol meg, és különben is, kicsi nekem.
- Menj arrébb. Ott nincs hideg. – javasolta a lányom.
- De ott is hideg van!
- Menj haza és mi itt maradunk.
- Nem hagyhatlak itt egyedül. De mit szóltok, ha teszünk egy kis kerülőt, elmegyünk mamiék  felé, neki van otthon krétája, elkérjük, és akkor majd otthon firkálhattok a táblátokra. Így ti sem unatkoztok majd, és én sem fogok fázni.
Azonnal leszálltak a hintáról és indulhattunk hazafelé. (A legjobbnak tűnő megoldás kiválasztása és gyakorlatba helyezése.) Mivel egész úton hazafelé és otthon sem nyafogtak, nem említették, hogy azért csak jobb lett volna hintázni maradni, úgy értékeltem, jó megoldást találtunk.

A nincs vesztes megoldás korai használatát úgy tekinti Gordon, mint erőteljes megelőző műveleteket, melyek gyümölcse jó néhány év múlva fog beérni. Ha kisgyerek könnyebb problémáival kezdjük, könnyebben boldogulunk majd a nagyobbak nehezebb gondjaival: pl. zsebpénz, hangos zene, öltözködés körüli konflikus stb. Így a serdülőkor is nagy valószínűség szerint konfliktustól mentes, nyugodt periódus lesz, hiszen a serdülőkori problémák leggyakoribb forrása a kommunikációs zavar, amely a serdülő és szülei között alakul ki. Ugyanakkor, állítja Gordon, a legtöbb tevékenységet a gyakorlás tökéletesebbé finomítja, így a konflikusmegoldó képességünket is. Ha akkor kezdjük, amikor a gyerek kicsi, mintát alakítunk ki: a konfliktusok megoldásának olyan gyakorlatát alapozzuk meg, hogy senki sem veszít. És minél többet gyakoroljuk, annál könnyebb lesz mindkét fél számára tárgyalással és nem harccal kezelni a problémákat, hiszen már mindketten elsajátítottunk egy ettől teljesen különböző attűdöt, egyszer csak pedig azt vesszük észre, hogy a legtöbb konflikus már "csírájában" megoldódik, kötetlenül és indulatok nélkül.   

---

Oszd meg másokkal!