Az intelligenciáról

Kezdőlap

Érzelmi fejlődés

Érzelmek, biztonság, lelki fejlődés

Az intelligenciáról

Érzelmek, biztonság, lelki fejlődés

Írta: Bán Annamari

2006. május 07. vasárnap, 02:00

Ha valakire azt mondjuk: intelligens, elsősorban azt értjük ezen, hogy értelmes, eszes. De vajon ennyit jelent csak az intelligencia?

Az intelligenciának három részterületét különböztetik meg egyes kutatók: az értelmi (klasszikus értelemben vett) intelligenciát (IQ), az érzelmi intelligenciát (EQ) és a műveltségi intelligenciát (AQ). Mindhárom közül talán az EQ a legfontosabb. Mit foglal magába az érzelmi intelligencia (Dr. Baracskai Zoltán szerint életrevalóság)? A lista meglehetősen hosszú: önismeret, öntudat, önbizalom, kitartás, együttműködés, indulatok fékezése, motiváció, vágykielégítés késleltetése, empátia, optimizmus, érzelmi rátermettség, felelősségvállalás, megértés, elfogadás, kezdeményezőkészség, közösségbe illeszkedés, azaz jó kapcsolat másokkal.

Hogyan lehet mindezek alapjait már kisgyermekkorban megvetni? Mindennek alapja az ősbizalom, melyet a gyermek az anyával alakít ki. Ebben nagyon fontos szerepe van a testközelségnek. Ne hagyjuk sírni a kisbabánk! Csak így tanulja meg, hogy mindig számíthat ránk, és ha figyelünk rá, nagyobb korában ő is figyelni fog másokra. Úgy tanul meg bízni magában, ha előbb megtanul bízni másokban, elsősorban a szüleiben. Ha értékeljük erőfeszítéseit is, nem csak a sikereit, szintén segíthetjük az önbizalom kialakításában.

A magas EQ kompenzálhatja az alacsonyabb IQ-t. A magas EQ-val rendelkezők sikeresebbek az életben, leginkább az érzelmi intelligencia és nem az értelmi a meghatározó. Hagyjuk, hadd fejezze ki az érzelmeit kicsi korban, hadd mondja el, mutassa ki, hogyan érez. Ne becsüljük le az érzelmeit. A szociális viselkedés elsősorban tanult magatartás, a család a meghatározója. Hallgassuk meg gyermekünk kérdéseit, és válaszoljunk rá tudásunk szerint. Éljük bele magunkat az ő helyzetébe. Kezeljük társként, becsüljük meg. Értékeljük a helyes viselkedést, a jót erősítsük benne, a rosszat ne vegyük észre, csak ha nagyon muszáj. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent megengedhetünk neki. Köszönjük meg, ha segít. Ha rosszat csinál, éreztessük vele, hogy úgy hisszük, ha tudta volna, hogy helytelen, amit tesz, nem követi el. Ezzel is az önbizalmát növelhetjük. Ne fojtsuk el indulatainkat, ő érzi, hogy bennünk fortyog a méreg, és hogy nem vagyunk őszinték önmagunkkal - márpedig akkor ő is ezt fogja megtanulni. Furcsa, de épp ez hátráltathatja a fegyelem elsajátítását.

Nem mindegy az sem, hogyan dicsérjük. Mit érez ki gyermekünk a dicséretből? Azt hogy máskor mindig rosszul csinálja az adott dolgot, és most végre sikerült? Vagy őszintén örülünk a sikerének? Esetleg csak a próbálkozásnak? Elintézzük annyival a dicséretet, hogy "ügyes vagy", vagy pedig elmondjuk azt is, hogy örülünk, és miért jó érzés nekünk, hogy megtett valamit? Hasonlóképp dorgálásnál, annyit mondunk, hogy "nem szabad", vagy "ejnye", vagy elmondjuk, mit érzünk, és hivatkozunk arra, ő hogy érezne az adott esetben?

Az iskolai tanulási zavarok hátterében legtöbbször érzelmi kiegyensúlyozatlanság áll, fontos tehát, hogy hogyan viszonyulunk gyermekünkhöz már egészen kicsi korban. Nagyon érzékeny "műszerük" van!

Jó hír, hogy az EQ felnőtt korban is fejleszthető (önismeret), de ekkor már sokkal nehezebb a hibás gyermekkori rögződések változtatása!

Oszd meg másokkal!