|
Beszédfejlődés
|
|
Írta: Bán Annamari
|
|
2009. február 08. vasárnap, 02:00 |
|
Két hete a fiam kimondta az első értelmes szavát: baba - a fürdőszoba tükrében látott önnön képére értette. Épp egy éves múlt. Eddig is rengeteget beszélt már a maga kis nyelvén, próbálkozott (ő próbálkozós fajta, vannak olyan gyerekek is, akik inkább hallgatnak és raktározzák magukban a szavakat, aztán mondatokban kezdenek beszélni). Visszatérve: a gumikacsára mondta már, hogy "ka", vagy a papucsra, hogy "babu". A "beszéde" nagy része azonban még mindig gügyögés, de sok szót megért már.
Ez az "olló" a megértett és kimondott szavak között sokáig meglesz még, de egyre több szót fog majd érteni és kimondani. A legtöbb kisgyerek 10-12 hónaposan mondja ki első szavát, de ne aggódj akkor sem, ha kicsid nem beszél az első éve alatt. Vannak olyan babák, akik csak 14-15 hónaposan ejtik ki az első szót. Ezek általában úgy hangoznak el, hogy a baba megismétli azt, amit a szülő mond.
Az első szó általában egy tárgyat vagy személyt, személyhez kapcsolódó dolgot nevez meg. A kicsik "önzőek" ilyen szempontból: az első szavaik között a nekik fontosak szerepelnek: személyek és tárgyak, melyek boldoggá teszik. (A negatív érzéseiket még sokáig sírással fejezik ki.) S mi következik most: kb. 18-20 hónapos koráig lassúbb fejlődés (40-50 szó az átlagos, amit másfél évesen mond egy kisgyerek), utána pedig gyors, "robbanásszerű" szókincs-növekedés. Nálatok mi volt az első szó? |
2009-02-11 23:32:51
2009-02-11 23:37:49
2009-02-12 00:46:30
2009-02-12 09:41:21
2009-02-12 12:53:44
2009-02-13 17:27:53
2009-02-15 12:37:17
2009-03-07 15:44:42
2009-03-07 19:23:01
2009-03-23 14:42:07
Szerintem ő is az a típus, aki raktároz és majd mondatokban fog beszélni. Mostanában észerevettem rajta, hogy megérti pl. ha azt kérdezem "kérsz inni?", mert ilyenkor elkezd bólogatni és örül ha hozom a vizét, de soha nem mondaná hogy "inni", csak mutogat a flakonjára.
2009-03-24 15:51:39
Meg használja a "cic" kifejezést is, hol a cicánkra, hol a cicire és slussz....kell aggódnom? Vagy csak túlparázom ezt is?
2009-03-24 23:47:48
2009-03-31 21:07:52
Az én kislányom 15 hónapos, és 160 szót használ helyesen és mond teljesen tisztán ejtve. Az első szót 7 hónaposan mondta ki. Régóta gondolkozom, hogy minek köszönhető ez... Nektek mi a véleményetek?
2009-04-08 14:42:16
Az én kisfiam április 11-én lesz egy éves. Régóta beszél a saját nyelvén. Nagyon cuki
Szóval, nem értem, ez honnan jött neki, de mindig így kér. Amúgy megért mindent, néha rojtosra beszélem a szám. Ha ezerszer mondom el neki, hogy boci, búú, azt sem unja meg.
2009-04-08 14:43:54
2009-04-20 01:38:45
Most 13 hónapos múlt, és elkezdett babanyelven beszélni, mindent megért, de nem mondott még új szót, a mama, és a papa sem hangzott még el, azt pedig, hogy Anya, végképp nem mondja, csak vigyorog.
2009-04-30 15:03:17
2009-05-13 18:48:00
2009-05-14 14:13:47
2009-05-24 22:29:30
2009-05-26 12:39:58
2009-06-17 20:55:30
2009-06-25 08:46:25
2009-07-22 13:07:36
Most 16 hos es mondja, hogy: papa, mama, apa, baba, hinta, pápá, bibi, kaka, yes, ne, enekli az iá iá ó-t az old mcdonalds enekbol. Hasznbalja a babajelet, ha ehes es szomjas, vagy ha menni akar valahova.
A fiam joval kesobb kezdett el szavakoat mondani, de az elso szava a sun volt, majd a búúúú cow. Nala inkabb az angol szavak voltak a nyerok. Igaz vele tobbet angoloztam, mint most a kicsivel.
A ketnyelvuseghez hozzateve. A fiam ket eves kora utan kezdett el beszelni, de ket honap alatt mondatokat mondott magyarul, anolul meg csak a szavakat.
A kicsivel most kezdtem angolozni, hogy mar megvolt az elso par magyar szava. Kivancsi vagyok nala hogy lesz ez.
2010-11-18 13:38:26
Angolozom is vele, és ennek is van már eredménye néhány szó formájában.