OkosBaba

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Okos a babánk? Ez nekünk nem új!
A világ felfedezése
Írta: Bán Annamari   
2009. május 18. hétfő, 09:58
Okos BabaEgy újabb kutatás cáfolja meg, hogy a kisbabák nem tudatlan és esetlen lények: a Northwestern University 5 hónapos babákkal végzett vizsgálatot. A vizsgálat során a kicsik egy csoportjának kékre színezett vízzel teli poharat mutattak, és meg is mozgatták, hogy lássák, hogyan viselkedik a folyadék a pohárban. A másik csoport a pohárban kékre színezett szilárd anyagot láthatott. Mi következett ezután?

A kisbabák (csakúgy, mint mi felnőttek) hosszabban néznek egy tárgyat vagy jelenséget, ha ez új, váratlan számukra vagy valami nem a várakozásuknak megfelelően történik. Az első csoportnak másodjára szilárd anyagot mutattak a pohárban, és a babák hosszabb ideig nézték ezt a poharat. A kutatók ebből arra következtettek, hogy ez új élmény volt a számukra, és a kicsik felismerték, hogy ez az anyag másképp viselkedik, mint amit először láttak. A babák tehát pusztán a látvány, az pohár tartalmának mozgása (vagy nem-mozgása) alapján különbséget tudtak tenni a két anyag között. Hasonlóképp viselkedtek azok a babák, akik először láthatták a szilárd anyagot, majd másodjára a folyadékot.

A kutatók szerint a vizsgálat arra enged következtetni, hogy a babáknak már ilyen korán elvárásaik vannak az anyagok tulajdonságait illetően, és már születésüktől kezdve aktívan tanulnak, kísérleteznek, folyamatosan adatokat, tapasztalatokat gyűjtenek a környezetükről, és sokkal okosabbak, mint azt korábban hitték. Nekünk, olyan szülőknek, akiknek fontos gyermekeink jövője és boldogulása, ez újabb bizonyíték arra, mennyire fontos, hogy a korai években milyen lehetőségeket biztosítunk nekik a tapasztalatszerzésre.


Oszd meg másokkal!
Digg! Reddit! Del.icio.us! Mixx! Google! Live! Facebook! Technorati! StumbleUpon! MySpace! Newsvine! Furl! Yahoo! Twitter! LinkedIn! Linkter.hu Blogter.hu Propeller.hu UrlGuru.hu Startlap.hu FullStart.hu VipStart.hu InterNetMedia.hu Linkmegosztó.com Linkek.in mylink.hu Joomla Free PHP
 

0 hozzászólás

Szólj hozzá!


    • >:o
    • :-[
    • :'(
    • :-(
    • :-D
    • :-*
    • :-)
    • :P
    • :\
    • 8-)
    • ;-)

    Hirdetés