OkosBaba

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Együtt alvással a bölcsőhalál ellen
Alvás
Írta: Bán Annamari   
2006. szeptember 23. szombat, 02:00
A babával való együttalvás a bölcsőhalál ellenszere?A legújabb kutatások szerint az együtt alvás nem csak a baba-szülő kapcsolat erősödését, az ősbizalom elmélyülését eredményezi, de befolyással bírhat a bölcsőhalál megelőzésében is.

A bölcsőhalál veszélyeztető tényezői között vannak olyanok, amelyeket mi, szülők is befolyásolhatunk, csak megfelelően kell alakítani a babázás körülményeit.

Dr. Williams Sears szerint, más előnyei mellett, a hirtelen csecsemőhalál megelőzésében is jelentős szerepe van az együtt alvásnak. A SIDS előfordulása három hónapos korban a leggyakoribb – éppen ekkor nő a mély alvás időtartama. Ha a baba közvetlenül az anya mellett alszik, több időt tölt felszínesebb „aktív” alvásban, és valószínűbb, hogy felébred szopni is. „A csecsemők természetes tulajdonsága, hogy nem alusszák át az éjszakát addig, amíg el nem érik azt az érettségi szintet, amikor már biztonságos az alvás” – mondja a nyolcgyerekes Sears doktor.

Együtt alvó anya-csecsemő párok infrakamerás megfigyeléséből kiderült, hogy az anya felhúzott térddel, behajlított karral tökéletes fészket alkot a kicsinek. Egymás felé fordulva alszanak, többnyire hanyatt vagy oldalt fekve. A baba gyakrabban szopik, szopás közben több oxigén jut a vérébe. Tovább élvezi az anyatej védő hatását, könnyebben elkerüli a fertőzéseket. Az anyatej hatására gyorsabban érik idegrendszere, de a szív és a légzőszervek is gyorsabban fejlődnek. Az anya és a baba folyamatosan reagál egymásra, légzésük összehangolódik, alvásritmusuk is alkalmazkodik egymáshoz. Az éjszaka folyamán több érintési inger éri a babát, ez légzésre készteti. Ha megvizsgáljuk a fentieket, és összevetjük a bölcsőhalál kockázati tényezőivel, egyértelműnek tűnik, hogy az együtt alvás csökkenti a veszélyt. Természetesen csak akkor, ha biztonságos körülményeket teremtünk, vagyis: egyik szülő sem dohányzik, nem fogyasztanak alkoholt, nem használnak puha matracot, párnát, túl meleg takarót. Az infrakamerás kutatások vezetője, Dr. James McKenna az eredmények láttán felvetette: a „Nem veszélyes-e az együtt alvás?” kérdés helyett inkább azt kellene firtatni: „Nem veszélyes-e, ha a gyerek éjjel egyedül alszik?”


Oszd meg másokkal!
Digg! Reddit! Del.icio.us! Mixx! Google! Live! Facebook! Technorati! StumbleUpon! MySpace! Newsvine! Furl! Yahoo! Twitter! LinkedIn! Linkter.hu Blogter.hu Propeller.hu UrlGuru.hu Startlap.hu FullStart.hu VipStart.hu InterNetMedia.hu Linkmegosztó.com Linkek.in mylink.hu Joomla Free PHP
 

1 hozzászólás

  1. Nagyon megörültem ennek a cikknek. A kicsi fiam most nyolc hónapos, és már a kórházban is mellettem aludt. Nagyon sokan kritizáltak ezért, elsősorban a csecsemősök, mondván: Nem pihenem ki magam. De engem csak az érdekelt, hogy magam mellett érezzem a kisbabámat, és ő is sokkal nyugodtabban aludt, mint akkor, mikor elvitték mellőlel (sajnos besárgult). Azóta is egy ágyban alszunk, és bár már nem bújik úgy hozzám, előfordul, hogy rosszat álmodik, és a kis kezével engem keres. Ilyenkor jó, hogy azonnal meg tudom nyugtatni, és úgy érzem, neki is nagyobb biztonságérzetet nyújt, hogy "anya mindig mellette van". El sem tudnám képzelni, hogy a kiságyában aludjon, vagy esetleg külön szobában. Én is addig aludtam a szüleimmel, amíg én nem kértem külön ágyat magamnak, és úgy gondolom, a kisfiamnak is jár ez. Végre mások is alátámasztják, hogy jól tettem, amikor az ösztönömre - vagy a szívemre? - hallgattam. Köszönöm a cikket

Szólj hozzá!


    • >:o
    • :-[
    • :'(
    • :-(
    • :-D
    • :-*
    • :-)
    • :P
    • :\
    • 8-)
    • ;-)

    Hirdetés